Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kamarai hozzájárulás

Kovács Gábor Vállalkozás

Nagy Elek: A főváros azt kérte, ítéljük el a kormány lépését, majd leállította az egyeztetéseket

A nyitás önmagában nem elég segítség a fővárosi vendéglátóhelyeknek, plusz támogatás nélkül sokan fognak elvérezni – figyelmeztet Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. A főváros politikai állásfoglalást kért a kamarától, az együttműködés ezért megszakadt, de egy Karácsony-találkozó után most újraindult. Parragh László országos elnök vezetési módszere rossz, a kamarai hozzájárulás újraosztásának tervével is megkerülte a kamarákat. Interjú.

Kovács Gábor - Oroszi Babett Vállalkozás

Parragh László 500 forintokért tartja a markát, közben több mint egymilliárdon ül

Az iparkamara évek óta spórol saját székházra, már 1,3 milliárd forint gyűlt össze. A vásárlásig évi 150 millióért húzzák meg magukat a főváros egyik legmenőbb irodaházában, a Bank Centerben. Az fel sem merül, hogy ne szedjenek be kötelezően évi 5000 forintot még a veszteséges kisvállalkozásoktól is, amelyből 500 forint kerül a Parragh László vezette fő kamarához.

hvg.hu Gazdaság

Az adótanácsadók és könyvelők nekimentek Orbán egyik támaszának

Nagyon sokan utálják a kötelező kamarai tagdíjat, és úgy érzik, cserébe nem nagyon kapnak hasznosat. Még a fizetős adatbázisokat is jobbnak gondolják a könyvelők, adótanácsadók, a NAV adatbázisa pedig mindent visz. De akkor mit csinál nagyon sokszor ötezer forintból az MKIK?

hvg.hu Vállalkozás

Ha ezt nem rendezi március végéig, duplán fizethet

Érdemes még ezen a héten rendezni az 5000 Ft összegű kamarai díjakat, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját – hívja fel a hazai társaságok figyelmét a MAZARS és ügyvédi irodája a MARCALLIANCE.

hvg.hu Vállalkozás

A vállalkozók tizede nem fizet kamarai hozzájárulást

A vállalkozások többsége időben postára adja az ötezer forintos kamarai hozzájárulását, mindössze tizedük ellen kell végrehajtást indítani. Kérdés, hogy vajon igénybe veszi-e valaki a hozzájárulásért elérhető szolgáltatásokat, vagy inkább a vállalkozásokat terhelő rejtett adóról van szó.

hvg.hu Itthon

Milliókat kellene fizetnie az RTL-nek, ha választ akar kapni

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara arra hivatkozva kért 3-5 millió forintot az RTL Híradótól annak megismerésére, hogy mire költik a kamarai hozzájárulást, hogy a kérés teljesítéséhez 2-3 munkatárs kéthónapos munkája szükséges, ez pedig éppen ennyibe kerül.

hvg.hu Vállalkozás

Újra tejelniük kell a cégeknek, kérik tőlük az utált tagdíjat

Fontos dátum március 31., eddig kell a vállalkozásoknak befizetniük a – botrányos – kamarai hozzájárulást. Ennek összege mindössze ötezer forint, de sok múlhat rajta, mert a mulasztás miatt akár az adóhatóság is bejelentkezhet, és a feledékenyek lépéshátrányba is kerülhetnek versenytársaikkal szemben.

1 2
A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Miért teszi rosszul, aki most jobban fél a repüléstől?

Miért teszi rosszul, aki most jobban fél a repüléstől?

Republikon Intézet: Csökkent a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben

Republikon Intézet: Csökkent a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben

Az orosz külügy szerint Trump-Zelenszkij találkozó Kijev teljes diplomáciai kudarca

Az orosz külügy szerint Trump-Zelenszkij találkozó Kijev teljes diplomáciai kudarca

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Így ott is lesz térerő, ahol eddig nem volt: 2,3 km magasba küldött egy drónt a Deutsche Telekom

Így ott is lesz térerő, ahol eddig nem volt: 2,3 km magasba küldött egy drónt a Deutsche Telekom

A címlapról ajánljuk